Csoportkép egy élőfűz építmény létrehozása közben
Egy szalmaépítészeti műhelymunka résztvevőivel

Dombfalva

Dombfalva a Gödöllői dombság egy csendes völgyében fekvő, 4 ha-os területen megvalósuló közösségi, kultúrális és rekreációs célokat szolgáló kezdeményezés. Célunk, hogy többcélú közösségi helyszínt alakítsunk ki, ami alkalmas különböző kézműves, művészeti és egyéb kulturális rendezvények, találkozók, alkotótáborok befogadására. Eddigi működésünk alatt felhalmozódott szakmai tapasztalatunkat szeretnénk itt kamatoztatni a gyermek és felnőtt programok szervezése terén, csakúgy mint zenei és művészeti tevékenységünknek még nagyobb teret adni. A saját programjaink mellett befogadó térként is gondolunk Dombfalvára, ahol partnereink elképzelései is megvalósulhatnak. A készülő építményeknél törekszünk a különböző fenntartható és alternatív építészeti lehetőségeket kipróbálni, tanulmányozni azok alkalmazhatóságát.
Egy ténylegesen működő életteret szeretnénk létrehozni, ezért a helyszín adta lehetőségekre próbálunk mindig a szükségletek irányából is tekinteni. A pontos megvalósulás és annak üteme a várható érdeklődéstől és partneri lehetőségektől is függ. Eddig már több önkéntes programot és egyéb közösségi programot is megvalósítottunk itt.
Dombfalva kialakításán folyamatosan dolgozunk és keressük a lehetséges támogatókat, együttműködő partnereket is.

Dombfalvával bővebben a hamarosan elészülő dombfalva.hu oldalon vagy a közösségi oldalunkon ismerkedhetsz meg.